Velence Resort & Spa – A Velencei-tó legjobb családi hotelje gyerekszemmel
Érkezés, első benyomások és a Velencei-tó varázsa egy 13 éves szemével
Amikor megtudtam, hogy a hétvégét a Velence Resort & Spa-ban fogjuk tölteni, először csak vállat vontam. Azt hittem, ez is egy olyan szálloda lesz, ahol a szülők egész nap a wellnessben üldögélnek, én meg unatkozom a szobában, és maximum a telefonommal tudok valamit kezdeni. De aztán már az első öt percben rájöttem: ez nem az a hely.
Ahogy közeledtünk az autóval a Velencei-tó partja felé, a kocsi ablakán kinézve először megláttam a tavat – csillogott, mintha ezüstből lenne. A napsütés pont úgy csillogott rajta, mint amikor a víz alól felfelé nézel, és látod, ahogy a fény megtörik. Azonnal elfogott az érzés, hogy itt valami különleges vár ránk.
A szálloda már messziről feltűnt. Nagy, de valahogy mégis barátságos – nem az a rideg, hatalmas betonépület, hanem inkább olyan, mintha egy hatalmas, modern nyaraló lenne. A sok üvegfalon visszatükröződött a tó, és ahogy kiszálltunk a kocsiból, a friss vízillat keveredett a napsütötte fák illatával.
A megérkezés élménye
A recepciónál kedvesen mosolygott ránk a hölgy, és kaptunk egy-egy karszalagot, ami egyszerre volt szobakulcs, belépő. Ez nekem már rögtön tetszett. Olyan volt, mintha valami VIP-karszalagom lenne egy fesztiválon. Aztán amikor kiderült, hogy ezzel tudom nyitni a szobát is, hát leesett az állam.
Amíg a szüleim intézték a papírokat, én addig körülnéztem az előtérben. Mindenhol nagy ablakok, világos terek, sok fa és növény – mintha a természet bejött volna a szállodába. Nem volt az az unalmas szállodaszag, hanem friss, kellemes illat lengte be az egészet.
A falakon fényképek lógtak a Velencei-hegységről és a tóról, és a padlón is látszott, hogy minden részletet átgondoltak. Ez nemcsak egy szálloda volt – ez egy hely, ami azt akarta, hogy érezd magad jól.
A szobánk – kilátással a tóra
Amikor beléptünk a szobába, először a hatalmas üvegajtó tűnt fel, ami a tóra néző erkélyre nyílt. Képzeld el, hogy reggel úgy ébredsz, hogy látod a napfelkeltét a víz felett – hát, pont ilyen volt. Kinyitottam az ajtót, és hallottam, ahogy a hullámok lassan csapódnak a partnak.
A szoba modern volt, de nem hideg. A színek melegek – sok barna, bézs, és a bútorok fából készültek. Volt egy nagy ágy a szüleimnek, meg egy kanapé, amit nekem húztak ki. De nem panaszkodom, mert kényelmes volt. A fürdőszoba tágas, és minden nagyon új.
A legjobb rész? A kis üdvözlőkártya az asztalon, amin ez állt:
„Üdvözlünk a Velence Resort & Spa-ban! Kellemes pihenést kívánunk!”
Mellé pedig egy apró csokicsomag – na, ezzel megvettek kilóra.
A környék hangulata
Velence városa nyugodt, de mégsem unalmas. Nincs az a hatalmas tömeg, mint mondjuk a Balatonnál, viszont minden megvan, ami kell egy nyaraláshoz. Bicikliút fut végig a tó körül, és konkrétan a szálloda előtt halad el! Rengetegen tekertek el mellettünk, amikor a parton sétáltunk – családok, párok, sőt, még gyerekek is.
Apa mondta, hogy akár biciklit is lehet bérelni a hotelben, és azzal bejárni a környéket. Még Sukoró és a Pákozdi Katonai Emlékpark sincs messze, ami nekem amúgy érdekes volt, mert szeretem a történelmet.
Az este közeledtével a tó színe megváltozott – rózsaszínes, arany árnyalatokat kapott, és a víz tükre olyan volt, mint egy festmény. Ültünk a stégen, és én csak bámultam a naplementét. Abban a pillanatban tényleg megértettem, hogy miért mondják, hogy a Velencei-tó a „kis Balaton” – mert ugyanazt az érzést adja, csak valahogy intimebb, nyugodtabb.
Az első vacsora
A felnőttek pezsgőt kaptak reggeli mellé, én pedig a kedvencemet kértem: „Safe Sex on the Beach” – persze alkoholmentesen. Kicsit egyízű volt, de mivel én rendeltem, azonnal menőnek éreztem magam.
A teraszról a kilátás a tóra szó szerint mesés volt. Ahogy ettünk, a nap utolsó fényei tükröződtek a vízen, és minden aranyszínben úszott. A hangulat csendes volt, de valahogy mégis élettel teli. Nem az a hely, ahol feszengeni kell – hanem az, ahol tényleg jól érzed magad.
Első este a hotelben
Vacsora után még körbesétáltunk a hotelben. Mindenhol élet volt – a gyerekek a játszósarokban, a szülők a bárban beszélgettek, néhányan pedig már a medencék felé tartottak.
Este, amikor lefeküdtem, kinyitottam az erkélyajtót, hogy halljam a tó halk hullámzását. Az ágyban feküdve éreztem, ahogy lassan elnehezülnek a szemhéjaim. A gondolataimban csak ez járt:
„Ha ez az első nap volt… mi jöhet még holnap?”
A második nap, ami még durvább volt, megérkezett.
Gyorsan felkaptam a pólómat meg a rövidgatyát, mert tudtam, hogy ma valami új kaland vár. A szüleim épp kávéztak, amikor lementem a lobbyba, és ott… leesett az állam. A hotel közepén egy hatalmas, piros száraz csúszda volt! Komolyan, nem is értettem először, mit keres egy csúszda a szálloda közepén.
A lobby-csúszda – ahol már a reggel is buli
A lobby maga is olyan, mint egy modern üvegház: minden csillog, nagy a tér, és minden irányból fény árad be. A gyerekek sikítoztak, nevetgéltek, és csúszkáltak le a csúszdán, ami az egyik emeletről indul, és közvetlenül a lobby padlóján landolsz. Nem kellett fürdőruha, nem kellett törölköző – csak beültél, és csússz!
Először persze csak figyeltem, aztán jött két ismerős arc: Noel és Marci. Őket az előző nap a nagy csúszdáknál ismertem meg, és már akkor tudtam, hogy jó fejek. „Na, ki mer háttal lemenni?” – kérdezte Marci. Hát, mit mondjak, rögtön vállaltam!
Aztán már ment is a verseny: ki ér le gyorsabban, ki tud nagyobbat nevetni közben. A lobbyban mindenki minket nézett, de senkit nem zavart – itt valahogy természetes volt, hogy a gyerekek mindenhol nevetnek.
Ez a csúszda annyira király ötlet, hogy ilyet tényleg sehol máshol nem láttam. A legtöbb hotelben a lobby csendes, itt meg egy mini vidámpark!
Wellness, ami nem csak a felnőtteké
Dél körül mégis lementünk a wellnessrészlegbe, mert hát ha egyszer van, azt ki kell próbálni. A Velence Resort & Spa wellnessrészlege hatalmas – simán el lehet tévedni. Mindenhol víz, fény, és olyan terek, amikből látszik a tó is.
Van nagy élménymedence, gyógyvizes medencék, úszómedence, és kinti medencék is. Az egész helynek olyan hangulata van, hogy az ember azonnal kikapcsol. A víz meleg, a levegő friss, és ha kinézel, ott a Velencei-tó.
A gyerekmedencében külön kis sziget van vízijátékokkal és spriccelőkkel. Minden színes, csillogó és biztonságos. A kisebbek önfeledten játszanak, a nagyobbak meg persze versenyeznek, ki tudja leggyorsabban átúszni a medencét.
A sodrófolyosó is nagyon menő – csak beállsz, és visz magával a víz. Mi Noellel és Marcival ott is kitaláltunk egy játékot: nem szabad kapaszkodni, csak hagyni, hogy sodorjon. Aki megfogja a falat, az kiesett. Persze mindig vitatkoztunk, ki csal, de ez volt benne a poén.
A Meteorit és a Villám – két csúszda, két őrület
Na de a nap igazi fénypontja a két óriás csúszda volt. A Meteorit a 3. emeletről indul, piros színű, fehér körökkel. Már a kinézete is menő, de amikor beleülsz, az egész olyan, mintha egy hosszú alagútban lennél, ami egyre gyorsul. Van benne sok kanyar, és mindig azt hiszed, hogy most már biztos vége, de aztán jön még egy fordulat.Aztán ott a Villám, ami a 4. emeletről indul. Ez kék, és szivárványos csíkok futnak benne végig. Na, ez már tényleg a profiknak való. Gyors, színes, és amikor este lekapcsolják a környék fényeit, az egész olyan, mintha egy fényalagútba zuhannál bele.Noellel és Marcival egész délután csak itt voltunk. Egymás után mentünk, versenyeztünk, ki ér le előbb, meg ki tud a legviccesebb pózban lecsúszni. Volt, hogy egyszerre hárman indultunk, és a végén mindhárman nevetve estünk bele a végpárnába.
A szüleim csak néztek fentről, és mosolyogtak. Szerintem ők is értették, hogy ez most a mi napunk.
Játékzóna és vezetőfülkék – ha épp nem csúszol
Délután kicsit elfáradtunk, úgyhogy elmentünk a gyereksarokba. Az is hihetetlenül jól van kitalálva. Van két vezetőfülke, amiben olyan érzés ülni, mintha tényleg vonatot vagy buszt vezetnél. Minden gomb, kar és hang működik, szóval teljesen igazi.
Mellette pedig ott voltak az XBOX-ok. Noel rögtön beült egy autós játékhoz, Marci meg a FIFA-t indította el. Persze pár perc múlva már kialakult a „Velence Resort Bajnokság”, ahol én is beszálltam. Aki veszített, annak fagyit kellett venni a másiknak – szóval tét is volt!
Az egyik vezetőfülke sajnos épp nem működött, de senkit nem zavart, mert így is volt bőven hely és játék. Rengeteg gyerek volt ott, és mindenki barátságos volt.
A harmadik nap, ami túl gyorsan elment
A harmadik nap reggel valahogy mindenki csendesebb volt a szokásosnál. Tudtuk, hogy ma már csak délig maradunk, pontosabban 11:00-ig kellett kijelentkezni. Én nem akartam elhinni, hogy ilyen gyorsan elrepült ez a pár nap. Olyan volt, mintha csak tegnap érkeztünk volna, de közben annyi minden történt, hogy simán elhinném, hogy egy egész hetet voltunk itt.
Még korán volt, de én már felkeltem, és kinéztem az erkélyről. A Velencei-tó pont olyan békés volt, mint az első reggel – a víz tükörsima, a nap meg pont ott csillogott rajta, ahol tegnap úsztunk. Emlékszem, ahogy néztem, és közben arra gondoltam, milyen jó lenne, ha az iskolai szünet minden napja ilyen lenne.
A szüleim közben már pakolgatták a bőröndöt, de én csak ültem ott, és próbáltam minden részletet megjegyezni. Még az illatot is – azt a furcsa, friss tóparti levegőt, ami keveredik egy kis medenceklórral meg a reggeli péksütik illatával.
A reggeli – búcsú a svédasztaltól
Mikor lementünk reggelizni, a szokásosnál is több ember volt az étteremben. Mindenki a legjobb helyet akarta a panorámás ablaknál. Mi is odaültünk, és én közben végig arra gondoltam, hogy ez lesz az utolsó reggelim itt.
A palacsintás pultnál már sor volt, de persze megérte kivárni.
A legjobb az volt, hogy a reggelinél nem csak a kaja volt király, hanem a hangulat is. Mindenki beszélgetett, nevetett, és az egész étterem tele volt gyerekzsivajjal. A szüleim pezsgőztek (igen, itt reggel lehetett pezsgőt is inni!), én meg a barátaimmal – Noellel és Marcival – a palacsintát faltuk, mintha versenyeznénk, ki bír többet.
Utána még ettünk pár falatot a friss gyümölcsökből, és ittam egy utolsó “Safe Sex on the Beach” koktélt – ami bár nem lett a kedvencem, mégis muszáj volt egyet inni, hogy meglegyen a lezárás érzés.
Csomagolás és utolsó kör a hotelben
Reggeli után visszamentünk a szobába, és elkezdtünk pakolni. Én persze nem akartam sietni, inkább mindent még egyszer megnéztem: az ágyat, ahol esténként nevetve dumáltunk, az erkélyt, a kilátást, és még a karszalagos szobakártyámat is megnéztem.
A legjobb az volt, hogy ezt haza is lehet vinni!
Így most ott van a polcomon, a többi kis emlékem között – és valahányszor ránézek, rögtön eszembe jut az egész élmény.
A szüleim már a bőröndöket zárták, mikor én még lementem a lobbyba, hogy utoljára megnézzem a száraz csúszdát. Az a hatalmas piros spirálcsúszda, ami ott tekeredett a fal mellett, valahogy mindig hívogatott. Az utolsó reggelen is tök sok gyerek volt ott – mindenki még akart egy utolsót csúszni, mielőtt menni kell.
Noel és Marci is ott voltak, és együtt lecsúsztunk vagy ötször. Már kívülről ismertük az egészet – a kanyarokat, a sebességet, és azt a pillanatot, amikor egy hajszálnyival a föld fölött érünk le. Azt hiszem, ott, a lobbyban, a csúszda alján nevetve búcsúztunk el egymástól. Nem is kellett sokat mondani. Tudtuk, hogy ez a pár nap valami különleges volt.
Értékelésem – Őszintén, 13 évesen
Őszintén?Én már voltam pár hotelben, de a Velence Resort & Spa az eddigi legjobb.
Nem csak a szobák miatt, vagy a hatalmas wellnessrészleg miatt, hanem azért, mert itt mindenki talált valamit, amiért megéri visszajönni.
A szülők a nyugalmat, a pihenést, a szaunát.
A gyerekek meg a szabadságot, a játékokat, a csúszdákat, a vezetőfülkéket, és az új barátokat.
Ha 10-ből kéne pontozni, nálam ez 10/10.
Ez a hely nem csak egy hotel volt, hanem egy élmény.
És nálam ez most hivatalosan: 👑 TOP 1 👑
Megjegyzések
Megjegyzés küldése